Hírek, események

A reformáció emléknapjával egybekötött családi találkozó 2012 október 6.-án lesz. A program itt érhető el. Kérünk mindenkit, hogy a családfához kapcsolódó iratokat elhozni szíveskedjen! Előre is köszönjük!

 

Az Alapítvány aktuális beszámolója és visszatekintés az elmúlt évekre elérhető itt.

 

2011. november 23.-án az alapítvány alapítója betöltötte a 90. életévét. A család köszöntéséről itt találhatóak képek.

 

2011 októberében is összegyűlt a család a reformáció emléknapján. A megemlékezés, az ünnepi előadás (Fekete Csaba által tartva) és a koszorúzás után a Kálmánchey Csaba az alapítvány ügyeiről számolt be, majd Kálmánchey Attila a családfa digitalizálásának állásáról mutatott helyzetjelentést és annak befejezéséhez kért segítséget. A kért adatlap és a kitöltési útmutató letölthető innen: adatlap és útmutató.

 

2010 október végén a család hagyományosan összegyűlt a debreceni Széchenyi-kerti Református Templomban, hogy megemlékezzen a reformáció születéséről. A megemlékezés után Kálmánchey Csaba ismertette a család történetét feldolgozó könyv megújításának állását illetve beszámolt az alapítvány elmúlt egy éves tevékenységéről.

 

2010 őszén megjelent Dr. Kálmánchey Albert könyve, melyben életútját meséli el igen olvasmányos formában.

 

2010-ben az alapítvány anyagilag támogatta debreceni Református Kollégiumot könyvmentési munkájában, hiszen a könyvtár tetőszerkezete beázott és értékes könyvek válhatnak az enyészetté, ha nincsenek restaurálva.

 

A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár XXXI.-ik évkönyvében Szendiné Dr. Orvos Erzsébet ír a Kálmánchey család történetéről. Az évkönyv 2009-ben jelent meg.

 

2009. tavaszán az Alapítvány pályázatot írt ki a Magyarországi Református Nőszövetség megalakulásának 60. évfordulójára, melynek megalakulásában tevékenyen részt vett Zsindelyné Tüdős Klára. A pályázat eredményesen zárult és a reformáció emléknapján tartott ünnepség (2009. október 25.) keretében a Nőszövetség, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és az Alapítvány képviselői megkoszorúzták Tüdős Klára szülőházánál lévő emléktábláját, majd kiosztották a pályázat díjazottjainak járó jutalmakat, elismeréseket. Az eseményről hírt adott a Református Tiszántúl is (XVII. évf. 6. szám).

 

2009. január 14.-én Dr. Szabadi István a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központban bemutatta könyvét.

 

2008. november 9.-én a reformáció emléknapján gyűltünk össze. Ekkor került bemutatásra a Dr. Szabadi István által Kálmáncsehi Sánta Márton életútjáról írt könyv.

 

2008. június 13-15 között kálmáncsai vendégeket fogadtunk Újfehértón, ahol családi bálunkat, összejövetelünket is megtartottuk.

 

2007. október 28.-án a reformáció emléknapján gyűltünk össze a debreceni Széchenyi-kerti Református Templomban.

 

2007. augusztus 24-26 között Kálmáncsára látogattunk. Képek a képtárban.

 

Szent István napján, augusztus 20.-án Győrladaméron (Szigetköz) az esti mise a Kálmánchey családoknak lett felajánlva.

 

Családi összejövetelünket 2007. június 30-án tartottuk meg Újfehértón.

 

A Kálmáncsehi Sánta Márton Emlékalapítványt 2007. május 10.-én a Városok és Falvak Szövetsége rendes tagjává választották.

 

 

Kérdéseket, javaslatokat a info(kukac vagyis @)kalmanchey.hu címre várunk.