KÁLMÁNCHEY-EK A REFORMÁCIÓ KORÁBAN

 

A XVI. század, ez a nemzetükre oly nagy horderejű korszak a Kálmánchey család történetében is jelentős. Ekkor élt és munkálkodott a család egyik kiemelkedő tagja Kálmánchey Márton.

A somogymegyei Kálmánche(ejtése: Kálmáncse) mezővárosban született 1500 körül.

Miután itthon elvégezte alsóbb iskoláit, 1523-ban a világhíres krakkói egyetemre iratkozott be. A krakkói egyetemet 1364-ben olasz, elsősorban bolognai mintára Nagy Kázmér, a lengyelek egyik legkiválóbb királya alapította. Fellendülését Jagelló Ulászlónak és feleségének Hedvig királynőnek (Nagy Lajos magyar király leánya) köszönhette. Hedvig királynő halála előtt az egyetem javára felajánlotta összes ékszereit és drágaköveit. Jagelló lengyel király feleségének Hedvignek a kívánsága szerint az egyetemet kibővítette, újjászervezte s különféle kiváltságokkal ruházta fel. A krakkói egyetem a XV. században nagy hírre emelkedik. A teológia mellett a matematika, a csillagászat és a filozófia tudománya ér el magas színvonalat. Fénye messze ragyog. Egy színvonalon áll az olasz egyetemekkel és túl szárnyalja a németeket. Ide tódulnak a tanulni vágyó külföldiek: magyarok, csehek, olaszok, franciák,, sőt svédek és angolok is.

Kálmánchey Márton a krakkói egyetem levegőjében szívta magába azokat az eszméket, amelyek későbbi reformátori tevékenységét nagyban elősegítették A krakkói egyetemen együtt tanult Dévai Bíró Mátyással, Gálszécsi Istvánnal, és Károlyi Boldi Sebestény-nel, aki: később mindnyájan a reformációnak lettek bátor hirdetői. Kálmánchey Márton az 1525 év első felében seniora lett az egyetemen magyar diákközösségének.

 

Krakkóban ugyanis az ott nagy számban tanuló magyar diákok, egy önművelő, a tagok között fegyelmet és segítséget gyakorló diákközösséget (bursa) alkottak. A bursa (vagy coetus) feje és vezetője a senior volt,akit az ifjúság maga közül választott.

Az akkori egyetemeken minden nemzetbeli ifjúságnak volt ilyen bursája. A krakkói egyetem anyakönyvében a később ott tanuló Telegdi Miklós, akiből később római katolikus püspök lett, azt jegyezte latinul (melyet magyarra fordítva közlök) Kálmánchey Márton neve után, hogy : "A tévelygés szellemétől megkapatva később a sacramentariusok (így hívták akkor a reformátusokat) eretnekségével Magyarország nagy részét megfertőzte."

Ez is egyik bizonyítéka annak a nagyarányú működésnek, melyet Kálmánchey Márton a reformáció érdekében kifejtett. Krakkói tanulmányainak elvégzése után magisteri címmel tért vissza hazájába. A középkori egyetemeken a magister akadémiai fokozat, mely a doktori címhez hasonlított és előadások tartására is jogosított az egyetemen.

Kálmánchey Márton hazajövetelekor, már porba hullott a középkori hatalmas, erős Magyarország. A mohácsi csatavesztés nemcsak a roppant vérveszteség és anyagi kár miatt fosztotta meg a nemzetet erejétől, hanem a legfőbb gyengesége abból eredt, hogy nem tudott egységre jutni a királyi szék betöltésében. Ádáz harc indult a magyar trónért, a két trónkövetelő, Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd között, melynek az ország és a magyar nép látta kárát. E vérzivataros évtizedekben él és munkálkodik Kálmánchey Márton. Az 1530-as évek közepén Erdély központjában Gyulafehérvárott találjuk. Valószínű, hogy rokonának Kálmánchey Domokosnak sok jó embere élt még akkor ott, akik őt odavitték és felkarolták.

Kálmánchey Márton tehetségének és tudásának megfelelően haladt előre a római katolikus klérus különböző fokozatain.

 

1538-ban már gyulafehérvári kanonok, jogtudor és a káptalani iskola igazgatója. Ez az év sorsdöntő eseményt hoz további életére. Ebben az évben ugyanis János király hadseregével Erdélybe vonult, hogy az Oláhországban hadakozó Szolimánnal szembeszállhasson, ha az oda betörne. Hozzácsatlakozott seregeivel három római katolikus főpap ist névszerint Statilio János erdélyi, Fráter György nagyváradi püspökök és Frangepán Ferenc esztergomi érsek. Erdélyben ekkor vitázik Szántai István neves kassai prédikátor félelmet nem ismerő bátorsággal a római katolikus egyház papjaival. Ez az idő ugyanis a hitviták kora hazánkban, A három főpap arra kérte a királyt, hogy a kiadott rendeletei értelmében Szántait, mint nyilvános lutheránust tűzhalállal büntesse. János király azonban úgy határozott, hogy először nyilvános vitán tanítását vizsgálják meg, s csak azután dönt további sorsáról. Két bírót nevezett ki akiknek ítéletet kellett hozni Szántai tanítása felett. Az egyik vitabíró Kálmánchey Márton gyulafehérvári kanonok, a káptalani iskola igazgatója, a másik Enyedi Wolfart Adorján szintén gyulafehérvári kanonok volt. A nyilvános vita elrendelése nem tetszett a püspököknek, akik azon a véleményen voltak, hogy azokkal az eretnekekkel, akiket a római katolikus egyház már kiátkozott, nem kell vitatkoznia. De a király megmaradt előbbi elhatározásában és elrendelte Segesvárott a nyilvános vita megtartását. Szántai Istvánnal, szemben állítják a kor leghíresebb vitatkozóját Szegedi Gergely ferencrendi szerzetest. Szántai minden állítását a szentírásból igazolta, a szerzetesek és római katolikus papok pedig csak emberi hagyományokra hivatkoztak. A király által választott bírák éjjel titkon összeülvén, így foglaljak össze véleményüket a király előtt: "felséges urunk, Te felséged legyen minekünk segítségül, hogy e tisztségtől megszabadulhassunk, mert különben el kell vesznünk. Test szerint elveszünk, ha igaz ítéletet teszünk ez jámbor István mesternek tudománya felől. Mert egyebet nem mondhatunk, hanem amit szól és disputál, merő igazság. Mert tiszta szentírást szól és forgat. A barátok, papok dolga semmi nem egyéb, hanem csak fabula (mese), emberi vélekedés és hiábavaló csacsogás. De ha mi ezeket tisztán megmondjuk, elveszünk püspökünk és a többi érsek és püspök urak miatt. Ha pedig István mester ellen pronunciálunk (nyilatkozunk) és elkárhoztatjuk, Istennek haragja lészen rajtunk és örök kárhozatnak leszünk fiai." A király aztán még az éjjel magához hivatta Szántait, és azt mondta neki: "Barátom ne maradj az országban, mert a mágnások elfognak és mindenképpen halálra adnak. Én nem vagyok képes téged megvédelmezni és esetleg magamnak is bajt csinálnék. Menj el hát és húzódj meg fejedelmed pártfogása alatt ahol szabadon vallhatod a megismert igazságot".

 

Szántai tehát megszabadulását a tűzhaláltól Kálmánchey Márton és Enyedi Wolfart Adorján kanonoknak köszönhette. Kálmánchey Mártonnak ez az első közvetlen kapcsolata a reformációval. A segesvári hitvita után Kálmánchey még egy ideig Gyulafehérvárott marad. Ugyanis 1539-ben a feljegyzések szerint generalis vikarius (püspök helyettes) méltóságot visel. A generalis vikarius a püspököt az egyháza kormányzásában hathatósan segítette.

Kálmánchey Mártonnak talán azért volt még egyideig maradása a gyulafehérvári központban, mert a reformáció tanai nemcsak Kálmánchey szívét érintették meg, hanem sok más kanonoktársáét is. Ekkor még Verancsics Antal - a későbbi esztergomi érsek és bíboros - sem idegenkedett a reformáció eszméitől. Verancsics, aki 1535-től a gyulafehérvári káptalan

nagyprépostja, Statileo János erdélyi püspök nővérének volt a fia.

 

Meleg baráti szálak fűzték a nagyprépostot Kálmánchey Mártonhoz. Bizonyítéka ennek Kálmánchey Mártonhoz irt levele (latinul), melyet magyarra fordítva itt közlök "Nem kétlem, meg vagy győződve arról, hogy nekem igen nagy kiadásaim vannak és igen szűkiben vagyok a pénznek. Mégpedig a jelenlegi háborús helyzet miatt, amikor is nekem igen sok lovat kell eltartanom. Tulajdonképpen kényszerhelyzetben vagyok, hacsak az udvarból el nem távozom, ami azonban sem az uralkodó miatt, sem nagybátyám miatt nem lehetséges. Éppen ezért jóllehet már régebben is részesültem részedről támogatásban, most azonban a legnagyobb segítséget jelentene az, hogy ha ezt a pénzt Mihály napjára megkapnám tőled. Hogyha ezt teljesíteni fogod, akkor ezzel a te irántam való szeretetednek minden jelét megmutatod s a mi kölcsönös barátságunkat halhatatlanná, fogod tenni és magadat ugyanolyanná teszed én előttem, mint én amilyen vagyok te előtted. Isten Veled. Gyulafehérvár 1538. június 22." E levélből kitűnik, hogy Verancsics 1538-ban a legbarátibb érzéssel és lekötelezett hálával van Kálmánchey Márton iránt.

Kálmánchey reformátorrá lételét elősegítette környezetének az a másik része is - elsősorban maga Statileo püspök - aki ugyan nem rokonszenvezett a reformációval, de romlott erkölcsi élete, annál inkább közrejátszott, hogy az evangéliumi szellemű papok a. reformációban találják meg, háborgó lelkük nyugalmát. Ilyen püspök mellett nem csoda, ha Kálmánchey Márton lelkében is mind erősebb vágy élt a tiszta, evangéliumi élet után. Ez az idő hamarosan el is következett. Az 1540-dik év elején, mielőtt, a. reformáció nagy ellensége Fráter György bevonult volna Erdélybe Izabella királynéval - Kálmánchey Márton otthagyva díszes és előkelő állását, búcsút mondott Gyulafehérvárnak és a reformáció mellé állt. Ettől kezdve élete szakadatlan harc és küzdelem. Egyes források szerint 1541-ben Wittenbergbe ment, hogy Luther Márton, tanaiban megerősödjék.

 

Hogy meddig tartózkodott ott s megfordul e Svájban is, vagy felveszi e a közvetlen kapcsolatot a svájci reformáció vezérférfiaival, azt - ezideig hiteles adatok hiányában - nem tudjuk csak sejthetjük. A negyvenes évek elején már mint a reformáció bátor apostola lép fel Magyarország különböző vidékein s mint egyszerű vándor prédikátor hirdeti a népnek az, evangélium igéit. Előbb a török hódoltság területén az alvidéken reformált Sztáraival együtt s Baranyában hirdeti a népnek az evangélium vigasztaló igéjét. Majd Baranyából eljőve a Duna mentén helységről helységre járva tanított. Pest megyében Nagykőrös népe az ő munkálkodása eredményeként lett a helvét hit követője.

 

Kálmánchey Márton a török hódoltságban végzett munka után foglal el lelkészi állást a magyar királyság, majd az erdélyi fejedelemséghez tartozó Partium területén. Az 1540-es évek derekán Sátoraljaújhelyen, a Ferdinánd-párti Perényi Péter birtokán volt lelkipásztor. Írott emlék itteni működéséről egy levél, melyet Kapi Miklós főúrhoz irt 1547. szeptember 1.-én. Elítéli benne a miseostyával való "bálványozást", az aranyozott képekkel való "tévelygést", mert - a régi egyház atyái is erre tanítanak - " embereknek szerzésétől nem kell függenünk, hanem a Krisztustól.

 

Sátoraljaújhelyi papsága idején elárulja titkát egyik paptársának Batizi Demeternek, hogy egy leányt szeret, akit később feleségül is vett. Gyulai Torda Zsigmond Páduából 1547. április 15.-én Camerarius Joachim német filologushoz levelet intéz, melyben arra kéri Camerariust, hogy egy általa latin nyelvre leforditot görög műnek, Euripides "Orestes" című tragédiájának a kinyomtatását sürgesse meg és ajánltassék a mű Kálmánchey Mártonnak, aki neki ifjúkorában tanítója volt. Ajánló levele így kezdődik: "A tiszteles és tudós férfiúnak Kálmánchey Mártonnak a sátoraljaújhelyi gyülekezet lelkipásztorának... s így végződik: művemet, mivel mindkét nyelvben (görög-latin) igen járatos vagy és különféle tudományos műveltséggel ékeskedel, neked ajánlottam igen kegyes és tudós férfiú, hogy megmutassam irántad lelkemnek némi háláját, mely bár csodás érdemeiddel semmiképpen sincs arányban, mégis hiszem, hogy kedves lesz előtted, aki a tiszteletadást nem az ajándékok nagyságával méred, hanem a barát ragaszkodásával és jóindulatával." 1548-ban még itt működik Kálmánchey, mert Kassa város ez évi jegyzőkönyve egy Márton nevű magisterről, mint sátoraljaújhelyi parochusról emlékezik meg.  De még ez évben el kellett távoznia Sátoraljaújhelyről, mint királyi területről, mivel az 1548. évi pozsonyi országgyűlés 11. törvénycikke a sakramentariusokat száműzte az ország területéről. Reformátori működésének következő állomáshelye Mezőtúr volt. Itt közvetlen Szegedi Kiss István előtt működött, vagyis az 1549. és 1550-es években. Skarica Máté írja, hogy az Isten igéje után való ama bámulatos, szeretetteljes vágyódást Kálmánchey Márton keltette fel a népben a maga fáradozása által. Mezőtúrról jött Kálmánchey Debrecenbe az 1551-ik év elején. Nevével 1551. február. 25-én találkozunk a város jegyzőkönyvében. Egy birtokperben szerepel mint tanú Boga Lőrinc özvegye ellen. Kálmánchey Debrecenbe jövetele idején a reformáció már itt nagy hódítást tett, de még megtalálhatók a római katolikus szertartás nyomai. Debrecenben a reformáció előtt igen tekintélyes és nagy római katolikus hitközség volt, a nagyváradi egyházmegye legnagyobb plébániáinak egyike, több szerzetes kolostorral és számos templommal.

Debrecen, mint az Alföld legnépesebb városa nagy jólétre és hírnévre tett szert termelvényei és kereskedelme által. Kereskedői eljártak Lembergbe, Krakkóba, Bécsbe, Boroszlóba és a német kereskedelem központjaival is összeköttetésben voltak. Világlátott kereskedői is hozzájárultak, hogy Debrecen rövidesen a reformáció anyavárosává fejlődött. Kezdetben a reformáció Debrecenben is a lutheri alakban terjedt el.

 

Az első prédikátorok közül Bálint pap és Dávid Bíró Mátyás nevét kell megemlítenünk. Közvetlen Kálmánchey Márton előtt pedig Radán Balázs prédikátor és Dézsi András iskolamester álltak az evangélium szolgálatában.

Radán Balázs 1550-ben Beregszászra ment papnak, s helyibe jött Kálmánchey Márton.

Amint Kálmánchey Debrecenbe jött és elfoglalta állását, rögtön az őt jellemző hévvel és kitartással fogott hozzá a még mutatkozó római katolikus maradványok megszüntetéséhez és a megkezdett reformáció tökéletes keresztülviteléhez. Gyújtó szónoklataival meghódította a város polgárságát és a régi nagy Szent András templomból kihordatta az oltárokat, képeket s zászlókat. Már 1551-ben zsinatot hívott össze Debrecenbe, hogy a vele tartó papokat tömörítse és közös hitvallás elfogadására bírja. Eljött a zsinatra Sztáray Mihály dunántúli reformátor is, hogy innen papokat kérjen és vigyen a török hódoltság területére.

 

Kálmánchey debreceni működésének híre ment mindenfele s egyaránt nagy hatást váltott ki barát és ellenfél táborában. Aki szeretni és követni akarja, az szeretni és követni nem akarja, az szídja rágalmazza, de mindenki beszél róla. Római katolikus részről Draskovich György nagyváradi kanonok és aradi prépost a következőket jelenti a királyi kancelláriának: Kálmánchey Márton működéséről 1552. júliusában:" A sakramentáriusok (így hívták akkor a reformátusokat) tévelygése a nagyváradi püspökség területén a már meggyökeresedett lutheránusoké mellett is napról-napra tovább terjed és immár sokan vannak meggyőződve annak igazságáról. Fő hirdetőjük Kálmánchey Márton debreceni plébános, aki Berengár rég eltemetett eretnekségét élesztette fel, amennyiben az az elve, hogy Krisztus elválván az apostoloktól, a mennybe ment és teste annak egy meghatározott bizonyos részében helyezkedett el. Tévednek tehát azok, akik azt hiszik, hogy az oltári szentségben a Krisztus teste és vére akár transsubstantiatio (átlényegülés) útján, akár másképpen valósággal és ténylegesen jelen van. Azt mondja tehát, hogy az úrvacsorában sohasem beszélhetünk a Krisztus teste és vére felől, hanem ezeknek pusztán a jegyeik és jelképeik felöl. Így aztán nem viseltetik tisztelettel,a szentség iránt, nem gondoskodik semminemű oltári díszről, sőt az oltárt is feleslegesnek tekinti, egyszerű faasztalt elengedőnek nyilvánítván. Úgyszintén a papi öltözeteket is végképpen megveti, még istentisztelet alkalmára is elengedőnek tartván a hétköznapi ruházatát. Draskovich jelentése nem maradt hatás nélkül, A király és az országgyűlés 1552 és 1553-ban keményen állást foglalt a helvét reformáció követői ellen. Az ellenállás a helvét hit tanaival szemben az 1552-ben Körösladányon tartott zsinaton is megmutatkozott. A zsinaton összegyűlt protestáns papok lutheránus érzelmű eretneknek nyilvánították Kálmáchey tanait és őt a régi szertartások alkalmazásával kiközösítették egyházukból. Kálmánchey nem ijedt meg a kiátkozástól, ő szintén kiátkozta a zsinat lutheránus tagjait. Ekkor azonban még neki kellett távoznia Debrecenből, mivel úgy látszik az ottani városi tanács vagy egyetértett, vagy legalább is nem akart ujjat húzni a lutheránus érzelmű papokkal. Az 1550-es évek első három esztendeje Debrecenre és környékére nézve a helvét irány első, még nem ellenállás nélküli térhódításának az ideje. Kálmánchey Mártonra ez a kiközösítés nem volt megsemmisítő csapás, sem személyében, sem az általa képviselt ügy dolgában. Helyzetét megkönnyítette, hogy teljes bizalmát és pártfogását bírta Petrovics Péternek, az ifjú János Zsigmond fejedelem gyámjának, Kelet-Magyarország egyik legnagyobb hatalmú főurának.

 

Még az 1552-ik évben - uradalmi székhelyén - Munkácson adott Kálmánchey-nek állást s egyúttal módot nyújtott rá, hogy még abban az évben két zsinaton is mellette nyilatkozzanak a beregvidéki lelkészek a helvét iránynak. Mindkét zsinat Beregszászon ült össze, az egyik valószínűleg nyáron, a másik pedig december 1-én. A másik beregszászi zsinat, amelyen Kálmánchey elnökölt a következő határozatokat hozta:

1. Megerősítette a szent vacsora felől vallott helvét felfogást.

2. Megszüntette a fülbegyónást és a nyilvános bűnvallást tette helyébe

3. Megtiltotta, hogy ismét felállítsanak már eltávolított oltárokat, de megengedte, hogy ahol a gyülekezet tagjai ragaszkodnak a meghagyotthoz, ott arról osszák az úrvacsorát, csakhogy a helvét hit szellemében.

 

Ezen kívül a lelkészek fizetéséről is döntöttek. Különösen azokéról, ahol kegyurak nincsenek és a kevés és szegény hívek a lelkész fenntartására nem elégségesek. Meghatározták, hogy honnan kell az ilyen egyházközségeknek a pénzt előteremteni s a szűkölködő lelkészt segíteni.

 

Ez utóbbi határozatból különösen kitűnik Kálmánchey Márton szociális érzése. E zsinatról Kálmánchey Mártonon kívül még 15 lelkipásztornak maradt fenn a neve. Közülük Radán Balázs beregszászi lelkész sorsa érdemel különösebb figyelmet. Ő ugyanis helvét hitbeli meggyőződéséért vértanúságot szenvedett Beregszászon 1553. május. 8-án, amikor egy fanatikus barát agyonlőtte. Ezt a sorsot szánták Kálmánchey Mártonnak is. Beregszászon szónoklat közben egy szerzetes rálőtt.  Szerencsére csak a lábán sebesítette meg Kálmánchey-t, aki ettől fogva sántított. Innen kapta a későbbi ragadványnevét: Kálmánchey "sánta" Márton.

 

Radán Balázs halála után Kálmánchey Márton lett Beregszász papja esperesi minőségben. A helvét irány terjesztése váratlanul megakadt, amikor 1553-ban Zabardy Mátyás-egy katonapüspök - foglalta el a Nagyváradon meggyilkolt Fráter György örökét. Zabardy serege egyesült az Erdély felé nyomuló Habsburg királyi sereggel (1553-ban), megverték Petrovics hadait és átnyomták a Tiszán. A szatmárvidéki lutheránus érzelmű papok zsinatot tartanak Erdődön, ahol igyekeztek gátat emelni a helvét tanoknak. Kálmánchey Mártont az országbíró és királyi főhadvezér el akarta fogatni, hogy kivégeztesse. Élete tehát ismét veszélyben forgott. Ekkor hatalmas pártfogójához Petrovics Péterhez menekült Munkácsra s ott maradt mindaddig, míg Petrovics élére nem állt annak a mozgalomnak (1556), mely Erdélynek újra visszaadta függetlenségét. Petrovics Péter mint János Zsigmond fejedelem helytartója 1556 tavaszán bevonult Kolozsvárra, vele ment Kálmánchey Márton is. Kálmánchey megjelenését Erdélyben nem szívesen látta az ottani lutheránus papság. Ismerték gyulafehérvári kanonok korából s tudták, hogy kemény ellenféllel lesz dolguk. Most elérkezettnek látták az időt, hogy leszámoljanak vele. De Kálmánchey sem az az ember volt, akit az ellenfelek megrémítenek. Harc és szakadatlan küzdelem eszméi megvalósításáért az ő életeleme. A papok apostoli szegénységét és egyszerűségét hirdette és követelte. Az egykori krónikás szerint: " Azzal kellette magát a tudatlan népnek, hogy neki nem kell több fizetés, csak annyi, hogy megélhessen és ruha sem kell fényesebb,csak aki száz pénzt érő. Ezt a nép megértvén két kézzel kaptak az olcsó prédikátoron, minden tudományával együtt." Hallgatói előtt rámutatott arra is, hogy az ő vallásának hívei Debrecenben, a Szilágyságban, Szatmár, Bereg,Ugocsa és Szabolcs vármegyében vannak, vagyis a színmagyarok között.

Az ő vallása tehát " magyar " vallás. A magyar vallás jelszava még jobban pártjára vonta a népet.

 

Kálmánchey tanításával a nagytekintélyű Heltai Gáspár és Dávid Ferenc szállt szemben. Nyilvános vitát óhajtottak tartani, de mivel a vita hamarosan nem jöhetett létre, írásban keltek tanaik védelmére. Azonban sem a szóban, sem az írásban való tiltakozásnak nem lett valami nagy hatása, s Kálmánchey erdélyi tartózkodása alatt sok hívet szerzett a helvét hitnek a magyarok és a székelyek között. Erdélyi tartózkodása után Kálmánchey Márton visszatért Debrecenbe, hogy tovább folytassa reformátori munkásságát.

 

Ekkor szűnt meg itt teljesen a római katolikus egyház s lett Debrecen népe a helvét hit követője. Az 1556-os év még azt a döntő jelentőségű eseményt is hozta Kálmánchey életében, hogy meghalt Zabardy Mátyás nagyváradi római katolikus püspök. Halála vagyis a püspöki állás megüresedése megadta a kellő alkalmat, hogy a már legnagyobb részben protestáns hitet vallók élére ugyanilyen hitet valló püspököt állítson Petrovics helytartó az egyházmegye élére. Természetesen a saját meggyőződéséhez képest nem lutheránust, hanem a helvét irány követőjét.

 

Így határozott helvét (református) püspökség alakult a nagyváradi római katolikus püspökség helyén, mégpedig Debrecen székhellyel. Ennek a helvét irányú püspökségnek Kálmánchey Márton lett az első püspöke. Püspöki minőségében - miként előzőleg - ismételten térítő utat tett Erdélyben. Útja ezúttal is sikerrel járt, néhány prédikátort ismét megnyert tanainak. Ez csak fokozta a lutheránus tábor felháborodását s nyilvános vitában óhajtottak vele leszámolni. Az ország nyugalma is azt kivánta, hogy a döntő szellemi csata a két ellenfél között megtörténjék. Ezért Petrovics Péter helytartó 1557. június 13-ra Zilahra hivta össze az erdélyi magyar és szász papokat, a felsőtiszamelléki, valamint Debrecen és vidékének prédikátorait.Később a gyűlés színhelyét a központibb fekvésű Kolozsvárra cserélték fel, ahol az említett időben csakugyan megnyílt a zsinat. A lutheránus és helvét hitvallású tábor között megtörtént a nagy mérkőzés. A lutheránusok 3 püspökkel és 12 esperessel az élükön rend¬kívül nagy számmal jelentek meg. Kálmánchey Márton betegsége miatt nem vehetett részt a zsinaton, ami nagy csapással volt a helvét irány követőire. Kálmánchey a helvét irány védelmét Szegedi Lajos krasznai lelkészre bízta,aki azonban látván a lutheránus túlerőt nem mert vitába szállni velük, így ezen a zsinaton még a lutheránus felfogás győzött. Ez azonban nem tudta megakadályozni a helvét hite rohamos terjedését. Különösen nem a Tiszántúl területén. A szatmárvidéki egyházkerületnek időközben felszaporodott helvét irányú lelkészei 1557. szeptemberére a Debrecen - nagyváradvidéki papokkal Kálmánchey Márton elnöklete alatt közös zsinatra jöttek össze s megállapodtak a vitás kérdések legfőbbikében az urvacsora tanában és erről közös hitvallást készítettek egyetértésnek ez a megnyilatkozása voltaképpen eggyé válása volt már a két testületnek, vagy legalább is az első legfontosabb lépés hozzá, tehát ez évtől kezdve lehet szó tiszántúli református egyházkerületről, miután ez magába ölelte nemcsak a gyulafehérvári püspökségből itt elterülő meszesentúli részt és nemcsak a nagyváradi püspökséget teljes egészében, hanem a váci és egri püspökségnek tiszabalparti községeit is, mint amelyek a partiumnak akkori területéhez tartoztak. De a tiszántúli egyházkerületnek lettek részei, Bereg, Ugocsa, és Máramaros vármegyék is a túlsó partra eső területükkel.

 

A Tiszántúli egyházkerület ily megalakulása után Kálmánchey Márton mint ennek első püspöke, tovább folytatja reformátori tevékenységét.1557 szeptemberében újra megjelent Kolozsvárt és heves vitára kelt Dávid Ferenccel és paptársaival. Visszatérve Debrecenbe nagy gondot fordít a város híres iskolájának a Kollégiumnak a fejlesztésére. Pártfogoltját Szegedi Gergely prédikátort nevezteti ki a városi tanáccsal a Kollégium rektorává. Szegedi a wittembergi egyetemen tanult Kálmánchey Márton és Petrovics Péter támogatásával.

Kálmánchey Márton jelentős alakja Debrecen kezdetleges irodalmi életének és művelődéstörténetének is. Hitvitázó és egyéb iratai nagyobb számmal voltak, melyek nyomdák hiányában kéziratban forogtak kézkézen. Kálmánchey egy énekeskönyvet is irt, mely azonban éppen úgy elveszett, mint többi iratai.

 

1557 október havában nagy csapás érte Kálmáncheyt és a helvét reformációt. Meghalt Petrovics Péter Erdély kormányzója a helvét hitvallás hatalmas pártfogója. A Gondviselés úgy akarta, hogy két hónap múlva kövesse őt a sírba az ő püspöke Kálmánchey Márton is. Az életerős férfit súlyos betegség támadta meg s rövidesen végzett vele. 1557. december. 21.-én temették el Debrecenben a Cegléd utcai temetőben. Haláláról és temetéséről pontos értesülést nyerhetünk Debrecen város tanácsának a kassai város tanácsához irt leveléből. E latinul irt levél magyar fordításban így hangzik:

"Bölcs és érdemes urak, mindig tiszteletreméltó barátaink és szomszédaink. Üdvözlet és szolgálatainknak nektek tartozó felajánlás. Úgy gondoljuk, már nyilvánvaló uraságtok előtt, hogy hogyan esett az iskola rektorának Gergely litteratusnak ügye ezekben a napokban. Minthogy tehát mind Márton doktor, mind maga Gergely litteratus is tőlük függtek, a jószomszédság azt; kivánta és kívánja, hogy uraságtok ebben az ügyben és a mi iskolánk fentemlített rektorának elvesztésében nem cselekedhettek a mi tudtunkon kívül, hanem már legelejétől fogva tőlük kellett minden ügyet figyelemmel kísérni, mert Gergely litteratus urat hivatalában ki kell oktatni: ő a mi bérrel felfogadott alkalmazottunk. Nem tudjuk tehát tőlük, jó néven venni, hogy a mi ilyen alkalmazottunkat tudtunkon kívül közülünk eltávolítani próbálták, és akarták, miről uraságtokkal egyáltalán nem tárgyalnának, de amint, hogy végülis kötelességünk, amint megsejtettük, uraságtoknak ama kísérletét, őt két okból visszatartottuk. Ő szolgálatunkra van lekötelezve és nem akartuk nélkülözni, a másik ok meg az, hogy Márton urat a mi jámbor prédikátorunkat isten irgalmas kezei súlyos betegségben tartják és ő közülünk ebből az életből eltávozván, helyette benne bírhatunk a jövő számára egy jól felkészült prédikátort. Ennek a Márton doktornak súlyos betegségét és ebben a dologban a mi nagy szükségünket megírhatjuk és jelenthetjük, mint jó urainknak és szomszédainknak, hogy a legfelségesebb isten Márton úr életét bevégezte, és lelkét - nem kételkedünk benne - a mennyei országba és a mennyi örömök közé valamint a szentek társaságába vitte, testét pedig keresztyén testvéreinkkel ma adtuk át a földnek és a sírnak. Minthogy tehát már említett is Gergely litteratus urat szemeltük ki Márton úr helyébe, ha az életét bevégzi, úgy most is a már meghalt Márton úr helyére prédikátorunkká választottuk és nyilvánítottuk amiért is uraságtokat szíves barátsággal kérjük, szíveskedjenek, mint kersztyénhez illik, nekünk ez ügyben mindenképpen megbocsátani, hogy őt uraságtok kívánsága szerint nem bocsátottuk el, mert nem akarunk nélküle meglenni. Egyébként uraságtoknak kész barátságunkat ajánlva kívánjuk, hogy sokáig éljenek jó egészségben.

Debrecen, Szt. Tamás apostol ünnepe 3. hétköznapján 1557-ben (dec. 21.)

Debrecen város bírája és a többi esküdt polgára és egész tanácsa. "

 

Kálmánchey Márton utóda tehát Szegedi Gergely lett. Következő évben pedig második papnak Méliusz Juhász Pétert hozták Debrecenbe, akire várt a Kálmánchey Márton által megkezdett munka folytatása.

 Kálmánchey Márton rendkívüli ember volt. Hatása kiterjedt messze századokra. A helvét reformációnak ő volt a leglelkesebb terjesztője. Méltán mondhatjuk, a magyar református egyház megalapítójának. Neki a magvető szerep jutott, hogy aztán mások arathassanak. Kálmánchey Márton reformátori munkássága nyomán a Kálmánchey család tagjai többségükben reformátussá lettek. 1569-től egyre gyakrabban találkozunk református papokkal a Kálmánchey családban.

Nyilván a Kálmánchey Márton példája vonzotta őket a papi pályára.

 

Kálmánchey János mint Dombegyháza (Csanád vármegye) református lelkipásztora vett részt az 1569.október. 10.-én tartott váradi zsinaton. Később dunántúli lelkész lett. Jelen van az 1576-ban tartott hercegszőlősi zsinaton, és az ott hozott kánonoknak (egyházi jogszabályok) aláirt. A Hercegszőlősön részt vett és a kánonoknak aláirt lelkipásztorok névsorában két Kálmánchey-t találunk. Mindkettő keresztneve János. Az egyik a hatodik a másik a tizenegyedik helyen szerepel az aláírók névsorában. A tizenegyediknek aláíró Kálmánchey János is dunántúli (valószínűleg Duna-Drávaszögi) lelkipásztor lehetett Kálmánchey Péter református prédikátor 1575-ben Siklósi Miklós és Veresmarti Illés társaságában Harsányban és Pesten vitázott az unitáriusokkal. Kálmánchey Pál nevét wittenbergi egyetemen járt magyar ifjak névsorában találjuk 1584-ben. Tagja volt a wittenbergi magyar bursa-nak (diákközösség), és aláírt az 1586. augusztus.10.-én hozott alábbi határozatnak: "az összes magyar nemzetiségű testvérek, akik tisztes tanulmányok végett Wittenbergben összegyűltek, hogy ezeknek a véleménye, nézete jó hírben maradjon ezen az igen híres Akadémián így éreznek, így akarnak, így határoznak. Köztársaságunknak egyenként és egyetemesen emlékezve sorsunkra és helyzetünkre, csak annyi adósságot csináljanak, ha a szükség megkívánta, főleg könyvanyagnak a vásárlásánál, amennyit meg tudnak váltani. Ha pedig valaki ennek a határozatnak nem engedelmeskedik, először a senior által megintessék, végül, ha szükséges akadályoztassék. Részt vettek, amíg ez a szabály közös együttérzéssel összeíratott mindezek, akiknek a nevei ezen a helyen megjelöltettek". Az 1590-es évek derekán Kálmánchey Pált, mint rektort Sátoraljaújhelyen találjuk, akit rövid idő múlva Vári Bálint vált fel. 1598-ban Tállya, 1613-ban Rátka község (Zemplén vármegye) lelkipásztora.

 

Kálmánchey Márton a Sárospataki Főiskolán tanult. 1627-ben Cigándon (Zemplén vármegye) volt lelkipásztor. Mint cigándi pap Toronyán szőlőt vett, melyből a dézsmát az ott lakó lelkipásztornak adta.

Kálmánchey István 1628. március. 22.-én Szabadszálláson lelkipásztor, még 1632-ben is ott működik. 1652-ben már Fülöpszálláson lelkészkedik.

Kálmánchey Gábor 1617-ben a debreceni Református Főiskola tanulója. 1628-ben Kecskeméten lelkipásztor. Itt lelkészkedik még 1630-ban is, de 1632 már Gyöngyösön találjuk.

Kálmánchey István 1631. szeptember. 7-én a báthori, 1637-ben a debreceni közzsinaton vett részt, mint Ugornya község lelkipásztora. Kálmánchey János a Leideni egyetemen tanult Hollandiában 1643-ban. Hogy mikor jött haza és hol működött, mint prédikátor ez idő szerint nem áll adat rendelkezésünkre.

Kálmánchey István 1646-ban Pálócz község (Ung vármegye) lelkipásztora.

 

Vissza